#Ferenc pápa

Ferenc pápa a szíriai békéért imádkozott
 

Ferenc pápa a szíriai békéért imádkozott

A szíriai és a közel-keleti békéért együtt imádkozott Ferenc pápa Juhana Jazigi antióchiai görög ortodox pátriárkával vasárnap, a Szent Péter téren a hitoktatók nemzetközi kongresszusa résztvevőinek bemutatott szentmisén.

unknown unknown


Ferenc pápa kikelt a pénz uralma ellen
 

Ferenc pápa kikelt a pénz uralma ellen

Ferenc pápa, a katolikus egyház feje elítélte "azt a gazdasági rendet, amelynek középpontjában a pénznek nevezett bálvány áll" vasárnap Cagliariban, Szardínia olasz sziget központjában mondott beszédében.

MTI MTI

Vizet vitt a pápának Áder
 

Vizet vitt a pápának Áder

A nemzeti kegyhellyé nyilvánított mátraverebély-szentkúti búcsújáróhely Szűz Mária-forrásából származó vizet adott át Ferenc pápának Áder János köztársasági elnök pénteken a Vatikánban.

MTI MTI


Áder meghívta a pápát, aki 2016-ban Magyarországra jön
 

Áder meghívta a pápát, aki 2016-ban Magyarországra jön

Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.

MTI MTI


Ferenc pápa:
 

Ferenc pápa: "bűnös vagyok"

Ferenc Pápa szerint az első reform a magatartás reformja, önmagát pedig így jellemzi egy olasz jezsuita folyóiratnak adott interjújában: "én egy bűnös vagyok. Ez a legigazabb definíció. És ez nem üres szólam, nem elcsépelt frázis. Bűnös vagyok."

MTI MTI

Schmuck Andor saját levelét kézbesítette a pápának
 

Schmuck Andor saját levelét kézbesítette a pápának

A magyar szociáldemokraták a katolikus egyházfő támogatását kérik az szociális temetésre vonatkozó törvény módosítása érdekében. Schmuck Andor, a Szocdemek elnöke személyesen adta át a vatikáni San Carlo Palotában az erről szóló levelet.

hvg.hu hvg.hu


 

"Kormányülést" tart Ferenc pápa

Ferenc pápa keddre megbeszélésre szólította a vatikáni kongregációk és pápai tanácsok vezetőit mielőtt az egyházi reformokkal megbízott bíborosi bizottság bemutatná javaslatait.

MTI MTI

Ferenc pápa: Give peace a chance
 

Ferenc pápa: Give peace a chance

Milyen világban élünk mi? Milyen világot akarunk? Válaszunk az legyen, hogy a béke, igenis, lehetséges! - szólított fel Ferenc pápa szombat este Rómában, a Szent Péter téren a szíriai és a közel-keleti békéért tartott imavirrasztáson.

MTI MTI

 

"Törjön ki a béke!" - Ferenc pápa gigavirrasztást szervez mára

A Ferenc pápa által a békéért meghirdetett szombati nemzetközi böjt- és imanap központi helyszíne a római Szent Péter tér lesz az egyházfő vezette virrasztáson, de a békeimához az egész világon csatlakoznak a vallási közösségek és a nem hívők is. A Szent Péter térre több százezres tömeget várnak szombaton. Assissiben egy óriási, szivárvány színű zászlóval vonulnak fel a békenap alkalmából.

MTI MTI




Máris film készül Ferenc pápáról
 

Máris film készül Ferenc pápáról

Filmet forgat Ferenc pápáról egy argentin rendező, a produkció Buenos Aires-i ifjúságától pápává választásáig öleli fel a római katolikus egyházfő életét.

MTI MTI

Judeokeresztény jövőképet vázolt fel Ferenc pápa
 

Judeokeresztény jövőképet vázolt fel Ferenc pápa

A pápa márciusi beiktatása óta először fogadta a zsidóság egyik nemzetközi vezetőjét. Megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint "egy keresztény nem lehet antiszemita". Ferenc pápa a szíriai konfliktus ügyében is megszólalt: a világ vezetőinek mindent meg kell tenniük a háború elkerülése érdekében - mondta.

MTI MTI